A fájdalom a WHO általános meghatározása szerint egy kellemetlen szenzoros és emocionális tapasztalat, amely tényleges vagy potenciális szöveti sérüléshez társul, vagy ahhoz hasonlít, illetve ezen sérülés mértékével leírható (1). Az onkológiai fájdalmaktól szenvedő beteg azonban sokszor más betegeknél is erősebben tapasztalja, mennyire szubjektív jellegű is ez az érzet és mennyire erős mentális-pszichés distresszel járhat. Azonban bármennyire is nehéz meghatározni, leírni vagy mérni a daganatos betegségek kapcsán kialakuló fájdalmakat, lehetőségünk és kötelességünk is csillapítani azokat.

Világjárvány idején, amikor sokszor arra sincs lehetőség, hogy huszonéves fiatalok elbúcsúzzanak az intenzív osztályon haldokló, hasra fordítottan lélegeztetett anyjuktól, apjuktól, nehéz a halál közelébe kerültek méltó elkíséréséről beszélni. De mindig vannak, akik képesek rá.

A krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedők nagyon súlyos tünetektől szenvednek, és ugyanolyan nagy szükségük van a palliatív orvosi ellátásra, mint a tü­dőrákosoknak.

A napjainkig elkerülhetetlenül halálosnak gondolt betegséget eddig hat áldozat igazolhatóan túlélte. A jövőben a gyógyulás érdekében indukált kóma mellett a gyengített kórokozót tartalmazó oltás is a védekezés részévé válhat.

Nem eutanáziáról, hanem egy legális orvosi gyakorlat szakszerűtlen, etikátlan és jogellenes alkalmazásáról van szó Márkus Attila cikkében – mondta a Népszabadságnak Kovács József bioetikus professzor. 

Mit tudnak kezdeni a magyar orvosok és ápolók a halállal? Ezt a kérdést is felvetette az a rendőrségi nyomozás, amely rákbetegek állítólagos megölése miatt indult. Halálos betegekkel foglalkozó szakemberek szerint Magyarországon az orvosok sok esetben rossz mintákat követnek és a képzésükben is vannak hiányosságok.